Bullinger Henrik

Kolozsvár
2010

Második Helvét Hitvallás
Fordította Buzogány Dezső, Juhász Tamás és Sipos Gábor (Kolozsvár, 1988)
A kolozsvári protestáns teológián a református diákok használatára készült
kézirat.
A szöveget átnézte, a füzetet szerkesztette Juhász Tamás (Kolozsvár, 2010).
A Második Helvét Hitvallás – a Heidelbergi Kátéval együtt – a Magyar Református
Egyház minden gyülekezetében elfogadott hitvallási irat, amely a
Szentírás alapján álló református keresztyén hitünknek szabatos, pontos kifejezése.
A Hitvallást Bullinger Henrik írta 1562-ben, és mint a svájci protestáns városok
és kantonok közös hitvallását tette közzé 1566-ban. Előbb latinul jelent meg, de
még ugyanabban az évben németül is.
A magyar református lelkipásztorok az 1567. évi debreceni zsinaton sajátjukként
elfogadták. Magyar nyelvű fordítása (Szenczi Csene Péter) 1616-ban jelent meg.
Ezt harmadfél évszázadon át folyamatosan újra meg újra kiadták.
A 20. század első felében Erdős József modern fordítása terjedt el, majd még
három újabb is született: a Szabadi Béláé (1950), a Tőkés Istváné (1968) és a
jelen fordítás. Vallástétel és egyszerű magyarázat
az igaz hitről és a tiszta keresztyén vallás egyetemes tantételeiről,
amelyet teljes egyetértésben adtak ki
Krisztus Anyaszentegyházának azok a svájci lelkipásztorai,
akik Zürichben, Bernben, Schaffhausenben, Sankt Gallenben,
Churban és egész Graubündenben1, valamint Mülhausenben, Bielben
és a hozzájuk csatlakozott Genfben vannak.
E könyvvel minden hívő előtt tanúságot akarnak tenni arról, hogy
Krisztus igaz és ősi anyaszentegyházának egységében vannak,
semmiféle új dolgot vagy tévtanítást nem terjesztenek,
és ezért semmiféle szektához vagy eretnekséghez sincs közük.
Ezt a vallástételt ezennel közzé teszik,
hogy minden hívő embernek módjában álljon véleményt alkotni róla.
Szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.
Róm 10,10

Előszó
Mi, az alulírott svájci gyülekezetek lelkipásztorai, Krisztus összes híveinek,
akik Németországban és más országokban vannak, kegyelmet és békességet
kívánunk az Atya Istentől a mi Urunk Jézus Krisztus által.
A különböző országok, nemzetek és városok sok hitvallást írtak eddig, és
különösen manapság sok ilyent adnak ki. A legutóbbi időben, a világszerte burjánzó
veszedelmes eretnekségek oly szerencsétlen elszaporodása közben ezekkel
a hitvallásokkal tanítják és bizonyítják, hogy egyházaikban keresztyén hitünk és
vallásunk minden egyes tantételéről igazán és őszintén vélekednek, hisznek és
tanítanak, s hogy az eretnekségekkel és szektákkal semmi közösségük nincs. Ezt
mi is megtettük korábban kiadott írásainkban, de azok talán feledésbe merültek,
s mivel hol itt, hol ott találhatók, és terjedelmesen tárgyalják a dolgot, nincs
mindenkinek ideje összegyűjteni és elolvasni őket. Ezért most – más hívők jeles
példájától ösztönözve – e rövid magyarázatban foglaljuk össze és tárjuk minden
keresztyén ember elé, mit tanítanak és milyen rendtartást követnek egyházaink,
már a reformáció kezdete óta, hosszú éveken át mind a mai napig, sok viszontagság
között teljes egyetértéssel, és amit ma is ugyanúgy tanítanak és követnek.
1 Az eredetiben „Churban és a szövetséges tartományokban” (Curia Rhetorum et apud
confoederatos) áll, ami a „Hármak Szövetsége” (Drei Bünde) volt később, ma pedig
Graubünden kanton.
Ezzel a munkával mindenki előtt azt is tanúsítjuk, hogy az Úr nekünk teljes
egyetértést adott, úgyhogy egyházainkban, amelyekben szolgálatra rendelt,
mindnyájan ugyanazt hirdetjük, és nincs köztünk meghasonlás, hanem mindnyájan
egy szívvel és egy értelemmel vagyunk egy és ugyanazon test tagjai. Azt is
tanúsítjuk, hogy gyülekezeteinkben nem terjesztünk olyan tanokat, amilyeneket
egyes ellenfeleink hamisan és ok nélkül nekünk tulajdonítani és reánk fogni
igyekeznek, különösen azok előtt, akikhez írásaink nem jutottak el, és tanításainkat
nem ismerik. Az elfogulatlan olvasó tehát nyilván meglátja majd rövid magyarázatunkból,
hogy semmi közünk sincs semmiféle szektához és eretnekséghez,
amelyeket evégett majdnem minden részben megemlítünk és élesen megcáfolunk.
Rá fog jönni arra is, hogy mi Krisztus egyházaitól, amelyek Németországban,
Franciaországban, Angliában és a keresztyén világ más országaiban
vannak, nem különültünk el és istentelen módon el nem szakadtunk, hanem az
itt kifejtett keresztyén igazság által velük egyenként és együttesen hit- és szeretetközösségben
maradtunk.
Bár a különböző egyházakban van bizonyos eltérés a kifejezésekben, a tanítás
módjában, a vallási szokásokban és a szertartásokban, amelyeket mindegyik
egyház a maga helyzetéhez, hasznához és épüléséhez mért, ezek az egyház
története során még sohasem keltettek viszályt és szakadást. E tekintetben
ugyanis a keresztyén egyházak mindig éltek szabadságukkal, amint az egyház
történetében látható. Bőven elég volt a régi keresztyéneknek a fő hittételekben,
az igazhitű gondolkodásban és a testvéri szeretetben való kölcsönös egyetértés.
Ezért reméljük, hogy Krisztus egyházai szívesen meg fognak egyezni velünk a
hit és tanítás egységében, az igazhitű gondolkodásban és a testvéri szeretetben,
mihelyt meggyőződnek arról, hogy mi a szent és örök Isten tudományában, az
igazhitű gondolkodásban és a testvéri szeretetben velük s különösen az ősi apostoli
egyházzal mindenben megegyezünk. Hitvallásunkat is főképp azért adtuk ki,
hogy a németországi és más külföldi egyházakkal való békességet, egyetértést és
kölcsönös szeretetet keressük, megszerezzük és meg is tartsuk. Meg vagyunk
győződve arról, hogy ezekben az egyházakban van olyan szeretet, őszinteség és
becsületesség irántunk, hogy ha eddig egyesek a mi dolgainkat helytelenül értették
meg, egyszerű hitvallásunk hallatán ezután biztosan nem fognak minket eretneknek
tartani, sem a mi egyházainkat, amelyek Krisztus igaz egyházai, nem
fogják hitetlennek kárhoztatni.
Mindenekelőtt kijelentjük, hogy bárki kérésére mindig készek vagyunk
bővebben kifejteni mindazt, amit itt előadtunk. Sőt, ha valaki Isten igéjéből
jobbra tanítana, annak szíves örömest engedelmeskedünk az Úrban, akinek legyen
dicséret és dicsőség.
Kelt 1566. március elsején.
Aláírták Krisztus minden svájci egyházának lelkipásztorai, akik Zürichben, Bernben,
Schaffhausenben, Sankt Gallenben, Churban és az Alpokon inneni és túli Graubünden evangéliumi
gyülekezeteiben, valamint Mülhausenben és Bielben szolgálnak, akikhez csatlakoztak
a genfi, neuchâteli és más egyházak lelkipásztorai.
A már kiadott hitvalláshoz egyetértésüket adták a zatori és auschwitzi lengyel hercegségekben
lévő gyülekezetek lelkipásztorai is; továbbá a skót egyház lelkipásztorai, akik 1566.
szeptember 9-én a híres Béza Tódor doktorhoz intézett levelükben többek között ezt írták:
„Aláírtuk mindnyájan, akik ezen a gyűlésen jelen voltunk, és az akadémia pecsétjével meg is
erősítettük.“ Ezenkívül Magyarországon Debrecenben is közreadták a Hitvallást némely más
hitcikkelyekkel együtt 1567. szeptember 1-én II. János felséges fejedelemnek, Isten kegyelméből
Magyarország választott királyának ajánlva. Ebben többek között ez olvasható: „Mi, a
tiszáninneni és tiszántúli egyházak összes lelkipásztorai, akik 1567. február 24-én a debreceni
szent zsinaton összegyűltünk, más hitvallásokkal együtt elfogadtuk és aláírtuk a Helvét Hitvallást,
amelyet az Úr 1566. esztendejében adtak ki, és amelyet a genfi egyház lelkipásztorai
is aláírtak.“

Császári rendelet arról, hogy ki katolikus és ki eretnek
Gratianus, Valentinianus és Theodosius császárok Konstantinápoly népének.
Azt akarjuk, hogy a mi kegyelmes uralkodásunk alatt lévő minden nép abban
a vallásban éljen, amelyet Péter apostol adott át a rómaiaknak, amint ezt az
általa tanított vallás mindmáig bizonyítja. Damasus pápa és Péter alexandriai
püspök, az apostoli szentségű férfiú is ezt a vallást követi: az apostoli tanítás és
az evangéliumi tudomány szerint higgyük az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek
egy istenségét egyenlő méltóságban és szent háromságban. Parancsoljuk,
hogy akik ezt a törvényt követik, a katolikus keresztyén nevet viseljék, a többiek
pedig, akik szerintünk esztelenek és őrültek, hordozzák az eretnek tan gyalázatát,
és sújtsa őket először Isten büntetése s azután a mi lelkünk indulata szerinti
bosszúállás is, amelyre minket az isteni végzés feljogosít.
Kelt Thesszalonikában [380.] február 27-én.
Gratianus, Valentinianus és Theodosius császárok
Egyébként, hogy Péter apostol milyen vallást tanított minden keleti és nyugati egyháznak,
nem csak a rómainak, azt megismerhetjük az evangéliumból, az Apostolok Cselekedeteiből
és Péter két leveléből. Damasus pápa hitét és tanítását pedig saját hitvallása világítja meg.

Damasus hitvallása
„Hiszünk egy Istenben, mindenható Atyában és Jézus Krisztusban, a mi
egyetlen Urunkban, Isten Fiában és a Szentlélekben. Istent nem mint három istent,
hanem az Atyát, Fiút és Szentlelket mint egy Istent tiszteljük és valljuk: Isten
egy, de nem magános; egy, de nem mint önmagának atyja vagy önmagának
fia. Isten Atya, aki fiút nemzett, és Fiú, akit atya nemzett, a Szentlélek pedig
nem született, nem születetlen, nem teremtetett és nem lett, hanem az Atyától és
a Fiútól származik, örökkévaló, mint az Atya és a Fiú, velük egyenlő, és ugyanúgy
munkálkodik, mint ők. Mert meg van írva: Az Úr szavára (vagyis Isten Fia
által) lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük (Zsolt 33,6). Másutt
pedig: kibocsátod a lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét (Zsolt
104,30). Ezért az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében egy Istent vallunk,
az „isten” név pedig az ő hatalmára vonatkozik, nem tulajdonnév. Az Atya
tulajdonneve Atya, a Fiú tulajdonneve Fiú, a Szentlélek tulajdonneve pedig
Szentlélek. Ebben a háromságban egy Istent tisztelünk, mert ami egy Atyától
van, egy természetű, egy lényegű és egy hatalmú az Atyával. Az Atya nemzette
a Fiút, de nem akarata szerint, nem szükségből, hanem természete szerint. Az
idők teljességében a Fiú alászállott az Atyától a mi megváltásunkra, és azért,
hogy az Írások beteljesedjenek, de sohasem szűnt meg az Atyával együtt lenni.
A Szentlélektől fogantatott és szűztől született. Testet, lelket és érzést, azaz tökéletes
emberi mivoltot öltött magára, de nem szűnt meg az lenni, ami volt, hanem
elkezdett az lenni, ami nem volt. Tökéletesen megőrizte saját természetét,
és mégis valóságosan felvette a miénket. Ő, aki Isten volt, emberré lett, és aki
emberként született, mint Isten munkálkodik, és aki Istenként munkálkodik,
meghal mint ember, és aki emberként meghal, feltámad mint Isten.
Miután legyőzte a halál birodalmát, azzal a testtel, amelyben született,
szenvedett, meghalt és feltámadott, felment az Atyához, és ül az ő jobbján dicsőségben;
e dicsősége mindig megvolt, és ma is megvan. Hisszük, hogy az ő halála
és vére által megtisztultunk, és ő feltámaszt minket az utolsó napon ebben a testben,
amelyben most élünk. Reméljük, hogy elnyerjük majd jó cselekedeteink jutalmát
vagy bűneinkért az örök kínszenvedés büntetését. Olvasd, hidd, tartsd
meg ezt, e hithez ragaszkodj lelkedből, s életet és jutalmat nyersz Krisztustól.“
Ugyanezt tanította és hitte egyébként – Damasusszal és Athanasiuszszal együtt – Péter
alexandriai püspök is, amint a (Cassiodorus által írt) Historia ecclesiastica tripartita 7. könyvének
37. fejezetében és 8. könyvének 14. fejezetében olvasható.
Mivel mindnyájan ezen a hiten és valláson vagyunk, reméljük, hogy senki sem fog
minket eretneknek tartani, hanem katolikusnak és keresztyénnek.

A teljes dokumentum az alábbi linken letölthető:

Második Helvét Hitvallás (PDF)